Az ön ajánlójának neve:  Szűcs László, Azonosítója: HU445794

  
 
 

Letöltések

2. számú melléklet, Utalvány értéktáblázat
érvényes 2013. március 01 - től
Ugrás az 1., 3., 4., számú mellékletre

Ez a melléklet elválaszthatatlan részét képezi a mindenkori érvényes Inlernet Törzsvásárlói szerződés Általános Szerződési Feltételeinek (ÁSZF).

Az Utalvány foglaló felhasználásának szabályzása

Az Utalvány értéktáblázat megmutatja, hogy az egyes Inlernet-Osztályokba letett vásárlási utalvány foglalókat mennyi összeggel kell kiegészíteni ahhoz, hogy a teljes utalvány foglaló összege felhasználható legyen.

A foglaló kiegészítéséhez szükséges összeget a Termékpartner által adott árengedmény is meghatározza és attól függően változik, hiszen Törzsvásárló az utalványhoz szükséges összeget csökkenteni tudja a foglaló összegével, azaz annyival kevesebbet kell neki kiegészítésként megfizetnie.

A vásárlások által elért árengedményekből és a tervezett vásárlási szándék iránti elkötelezettség jeléül letett utalvány foglalózással ugyanolyan típusú Jogok keletkeznek, ezért, amikor az utalvány értékébe a foglaló beszámításra kerül, majd az utalvány teljes értékének kifizetése megtörténik, akkor pontosan annyi jutaléknak kell az Inlernet bankszámlájára megérkeznie a Termékpartnertől, amennyiből ugyanannyi Árengedmény-számlára való könyvelés történne, mint az előzőleg letett teljes foglaló összege.

Így a foglalózáskor keletkezett és abból az összegből finanszírozott Jogok költségét, - az utalvány Termékpartnernél történő felhasználásakor, - átveszi a Termékpartner által megfizetett jutalékból az Inlernet kezelési költsége és a Törzsvásárlói-, Ajánlói visszatérítések után fennmaradó összeg.

Ezen ÁSZF melléklet azt szabályozza, hogy a foglalóból mindig csak annyit lehessen Törzsvásárlónak felhasználnia - az adott utalványba való beszámítással, - mint amennyi az utalvánnyal történő vásárlás során, a Termékpartner által megfizetett jutalékból, az Inlernet kezelési költsége és a Törzsvásárlói-, Ajánlói visszatérítések után fennmaradó összeg.

Amennyiben a kívánt utalvány érték alacsonyabb, mint a lenti táblázatokban meghatározott teljes utalvány érték, akkor részletekben történő utalványfelhasználás és részletekben történő foglaló felhasználás valósul meg. Ebben az esetben a foglaló összegéből arányosan annyival kevesebb használható fel, mint amennyivel kevesebb az éppen igényelt utalvány értéke a teljes utalvány értékhez képest.

A fentieknek megfelelően a foglaló összege részletekben és egészében is felhasználható az utalvány kiegészítése során, függően a kívánt utalvány értékétől és a Termékpartner árengedményétől.

Példa:
Utalvány foglalózás értéke: 12.000,- Ft
Termékpartner árengedménye ahol a rész-, vagy teljes utalvány érték beváltásra kerül: 10%
Teljes utalvány érték a lenti táblázat szerint: 200.000,- Ft
Az igényelt rész-utalvány értéke: 20.000,- Ft
A rész-utalvány érték és a teljes utalvány érték aránya: 20.000,- Ft / 200.000,- Ft = 0,1
Azaz az igényelt rész-utalvány 10%-a a teljes utalvány értéknek.
Így a foglaló teljes értékéből 10% kerülhet felhasználásra a rész-utalvány rendelése során:12.000,- Ft -ból 1.200,- Ft
Az 1.200,- Ft foglalóból vett összeget 18.800,- Ft-tal szükséges kiegészíteni, hogy átvehető legyen a 20.000,- Ft-os rész-utalvány.
A foglaló összegéből megmaradt a 90%, azaz 10.800,- Ft, mely egy, vagy több jövőbeni rész-utalvány kifizetése során felhasználható a fentiek szerint.

Ha a lefoglalózott utalvány felhasználásra kerül az utalvány kifizetésekor, akkor az utalvány kiállítása, vagy megrendelése során már újabb árengedmény nem íródik jóvá az Árengedmény-számlán, hiszen az már megtörtént akkor, amikor Törzsvásárló az utalványt lefoglalózta! Így újabb Jogot sem szerezhet Törzsvásárló, hiszen az utalványhoz tartozó árengedményt és azon keresztül a Jogot már megkapta a foglaló megfizetésekor. Amennyiben a foglaló felhasználásakor ismételten árengedményt és Jogot kaphatna Törzsvásárló, akkor azt duplán kapná meg. Ebben az esetben, az utalvány értékének a kifizetésekor, már csak a Törzsvásárlói visszatérítések és az Ajánlói visszatérítések keletkeznek az Inlernet-Rendszerben, amelyek a Jutalékszámlákra kerülnek jóváírásra.

Tehát a foglaló felhasználásakor keletkező, termékpartneri jutalékból származó maradék árengedmény nem könyvelődik sehova, hanem átveszi a foglalózáskor keletkezett és abból az összegből finanszírozott Jogok költségét.

Utalvány értéktáblázatok az egyes Inlernet-Osztályokban

I. Inlernet-Osztály, Utalvány foglaló értéke: 12.000 Ft
Termékpartner árengedménye (%) Foglaló Foglaló kiegészítése Vásárlási utalvány teljes értéke
50 12 000 Ft 28 000 Ft 40 000 Ft
45 12 000 Ft 32 444 Ft 44 444 Ft
40 12 000 Ft 38 000 Ft 50 000 Ft
35 12 000 Ft 45 143 Ft 57 143 Ft
30 12 000 Ft 54 667 Ft 66 667 Ft
25 12 000 Ft 68 000 Ft 80 000 Ft
20 12 000 Ft 88 000 Ft 100 000 Ft
19 12 000 Ft 93 263 Ft 105 263 Ft
18 12 000 Ft 99 111 Ft 111 111 Ft
17 12 000 Ft 105 647 Ft 117 647 Ft
16 12 000 Ft 113 000 Ft 125 000 Ft
15 12 000 Ft 121 333 Ft 133 333 Ft
14 12 000 Ft 130 857 Ft 142 857 Ft
13 12 000 Ft 141 846 Ft 153 846 Ft
12 12 000 Ft 154 667 Ft 166 667 Ft
11 12 000 Ft 169 818 Ft 181 818 Ft
10 12 000 Ft 188 000 Ft 200 000 Ft
9 12 000 Ft 210 222 Ft 222 222 Ft
8 12 000 Ft 238 000 Ft 250 000 Ft
7 12 000 Ft 273 714 Ft 285 714 Ft
6 12 000 Ft 321 333 Ft 333 333 Ft
5 12 000 Ft 388 000 Ft 400 000 Ft
4 12 000 Ft 488 000 Ft 500 000 Ft
3 12 000 Ft 654 667 Ft 666 667 Ft
2,5 12 000 Ft 788 000 Ft 800 000 Ft
2 12 000 Ft 988 000 Ft 1 000 000 Ft
1,5 12 000 Ft 1 321 333 Ft 1 333 333 Ft
1 12 000 Ft 1 988 000 Ft 2 000 000 Ft
II. Inlernet-Osztály, Utalvány foglaló értéke: 36.000 Ft
Termékpartner árengedménye (%) Foglaló Foglaló kiegészítése Vásárlási utalvány teljes értéke
50 36 000 Ft 84 000 Ft 120 000 Ft
45 36 000 Ft 97 333 Ft 133 333 Ft
40 36 000 Ft 114 000 Ft 150 000 Ft
35 36 000 Ft 135 429 Ft 171 429 Ft
30 36 000 Ft 164 000 Ft 200 000 Ft
25 36 000 Ft 204 000 Ft 240 000 Ft
20 36 000 Ft 264 000 Ft 300 000 Ft
19 36 000 Ft 279 789 Ft 315 789 Ft
18 36 000 Ft 297 333 Ft 333 333 Ft
17 36 000 Ft 316 941 Ft 352 941 Ft
16 36 000 Ft 339 000 Ft 375 000 Ft
15 36 000 Ft 364 000 Ft 400 000 Ft
14 36 000 Ft 392 571 Ft 428 571 Ft
13 36 000 Ft 425 538 Ft 461 538 Ft
12 36 000 Ft 464 000 Ft 500 000 Ft
11 36 000 Ft 509 455 Ft 545 455 Ft
10 36 000 Ft 564 000 Ft 600 000 Ft
9 36 000 Ft 630 667 Ft 666 667 Ft
8 36 000 Ft 714 000 Ft 750 000 Ft
7 36 000 Ft 821 143 Ft 857 143 Ft
6 36 000 Ft 964 000 Ft 1 000 000 Ft
5 36 000 Ft 1 164 000 Ft 1 200 000 Ft
4 36 000 Ft 1 464 000 Ft 1 500 000 Ft
3 36 000 Ft 1 964 000 Ft 2 000 000 Ft
2,5 36 000 Ft 2 364 000 Ft 2 400 000 Ft
2 36 000 Ft 2 964 000 Ft 3 000 000 Ft
1,5 36 000 Ft 3 964 000 Ft 4 000 000 Ft
1 36 000 Ft 5 964 000 Ft 6 000 000 Ft
III. Inlernet-Osztály, Utalvány foglaló értéke: 100.000 Ft
Termékpartner árengedménye (%) Foglaló Foglaló kiegészítése Vásárlási utalvány teljes értéke
50 100 000 Ft 233 333 Ft 333 333 Ft
45 100 000 Ft 270 370 Ft 370 370 Ft
40 100 000 Ft 316 667 Ft 416 667 Ft
35 100 000 Ft 376 190 Ft 476 190 Ft
30 100 000 Ft 455 556 Ft 555 556 Ft
25 100 000 Ft 566 667 Ft 666 667 Ft
20 100 000 Ft 733 333 Ft 833 333 Ft
19 100 000 Ft 777 193 Ft 877 193 Ft
18 100 000 Ft 825 926 Ft 925 926 Ft
17 100 000 Ft 880 392 Ft 980 392 Ft
16 100 000 Ft 941 667 Ft 1 041 667 Ft
15 100 000 Ft 1 011 111 Ft 1 111 111 Ft
14 100 000 Ft 1 090 476 Ft 1 190 476 Ft
13 100 000 Ft 1 182 051 Ft 1 282 051 Ft
12 100 000 Ft 1 288 889 Ft 1 388 889 Ft
11 100 000 Ft 1 415 152 Ft 1 515 152 Ft
10 100 000 Ft 1 566 667 Ft 1 666 667 Ft
9 100 000 Ft 1 751 852 Ft 1 851 852 Ft
8 100 000 Ft 1 983 333 Ft 2 083 333 Ft
7 100 000 Ft 2 280 952 Ft 2 380 952 Ft
6 100 000 Ft 2 677 778 Ft 2 777 778 Ft
5 100 000 Ft 3 233 333 Ft 3 333 333 Ft
4 100 000 Ft 4 066 667 Ft 4 166 667 Ft
3 100 000 Ft 5 455 556 Ft 5 555 556 Ft
2,5 100 000 Ft 6 566 667 Ft 6 666 667 Ft
2 100 000 Ft 8 233 333 Ft 8 333 333 Ft
1,5 100 000 Ft 11 011 111 Ft 11 111 111 Ft
1 100 000 Ft 16 566 667 Ft 16 666 667 Ft
IV. Inlernet-Osztály, Utalvány foglaló értéke: 300.000 Ft
Termékpartner árengedménye (%) Foglaló Foglaló kiegészítése Vásárlási utalvány teljes értéke
50 300 000 Ft 700 000 Ft 1 000 000 Ft
45 300 000 Ft 811 111 Ft 1 111 111 Ft
40 300 000 Ft 950 000 Ft 1 250 000 Ft
35 300 000 Ft 1 128 571 Ft 1 428 571 Ft
30 300 000 Ft 1 366 667 Ft 1 666 667 Ft
25 300 000 Ft 1 700 000 Ft 2 000 000 Ft
20 300 000 Ft 2 200 000 Ft 2 500 000 Ft
19 300 000 Ft 2 331 579 Ft 2 631 579 Ft
18 300 000 Ft 2 477 778 Ft 2 777 778 Ft
17 300 000 Ft 2 641 176 Ft 2 941 176 Ft
16 300 000 Ft 2 825 000 Ft 3 125 000 Ft
15 300 000 Ft 3 033 333 Ft 3 333 333 Ft
14 300 000 Ft 3 271 429 Ft 3 571 429 Ft
13 300 000 Ft 3 546 154 Ft 3 846 154 Ft
12 300 000 Ft 3 866 667 Ft 4 166 667 Ft
11 300 000 Ft 4 245 455 Ft 4 545 455 Ft
10 300 000 Ft 4 700 000 Ft 5 000 000 Ft
9 300 000 Ft 5 255 556 Ft 5 555 556 Ft
8 300 000 Ft 5 950 000 Ft 6 250 000 Ft
7 300 000 Ft 6 842 857 Ft 7 142 857 Ft
6 300 000 Ft 8 033 333 Ft 8 333 333 Ft
5 300 000 Ft 9 700 000 Ft 10 000 000 Ft
4 300 000 Ft 12 200 000 Ft 12 500 000 Ft
3 300 000 Ft 16 366 667 Ft 16 666 667 Ft
2,5 300 000 Ft 19 700 000 Ft 20 000 000 Ft
2 300 000 Ft 24 700 000 Ft 25 000 000 Ft
1,5 300 000 Ft 33 033 333 Ft 33 333 333 Ft
1 300 000 Ft 49 700 000 Ft 50 000 000 Ft
V. Inlernet-Osztály, Utalvány foglaló értéke: 900.000 Ft
Termékpartner árengedménye (%) Foglaló Foglaló kiegészítése Vásárlási utalvány teljes értéke
50 900 000 Ft 2 100 000 Ft 3 000 000 Ft
45 900 000 Ft 2 850 000 Ft 3 333 333 Ft
40 900 000 Ft 2 850 000 Ft 3 750 000 Ft
35 900 000 Ft 3 385 714 Ft 4 285 714 Ft
30 900 000 Ft 4 100 000 Ft 5 000 000 Ft
25 900 000 Ft 5 100 000 Ft 6 000 000 Ft
20 900 000 Ft 6 600 000 Ft 7 500 000 Ft
19 900 000 Ft 6 994 737 Ft 7 894 737 Ft
18 900 000 Ft 7 433 333 Ft 8 333 333 Ft
17 900 000 Ft 7 923 529 Ft 8 823 529 Ft
16 900 000 Ft 8 475 000 Ft 9 375 000 Ft
15 900 000 Ft 9 100 000 Ft 10 000 000 Ft
14 900 000 Ft 9 814 286 Ft 10 714 286 Ft
13 900 000 Ft 10 638 462 Ft 11 538 462 Ft
12 900 000 Ft 11 600 000 Ft 12 500 000 Ft
11 900 000 Ft 12 736 364 Ft 13 636 364 Ft
10 900 000 Ft 14 100 000 Ft 15 000 000 Ft
9 900 000 Ft 15 766 667 Ft 16 666 667 Ft
8 900 000 Ft 17 850 000 Ft 18 750 000 Ft
7 900 000 Ft 20 528 571 Ft 21 428 571 Ft
6 900 000 Ft 24 100 000 Ft 25 000 000 Ft
5 900 000 Ft 29 100 000 Ft 30 000 000 Ft
4 900 000 Ft 36 600 000 Ft 37 500 000 Ft
3 900 000 Ft 49 100 000 Ft 50 000 000 Ft
2,5 900 000 Ft 59 100 000 Ft 60 000 000 Ft
2 900 000 Ft 74 100 000 Ft 75 000 000 Ft
1,5 900 000 Ft 99 100 000 Ft 100 000 000 Ft
1 900 000 Ft 149 100 000 Ft 150 000 000 Ft
VI. Inlernet-Osztály, Utalvány foglaló értéke: 1.800.000 Ft
Termékpartner árengedménye (%) Foglaló Foglaló kiegészítése Vásárlási utalvány teljes értéke
50 1 800 000 Ft 4 200 000 Ft 6 000 000 Ft
45 1 800 000 Ft 4 866 667 Ft 6 666 667 Ft
40 1 800 000 Ft 5 700 000 Ft 7 500 000 Ft
35 1 800 000 Ft 6 771 429 Ft 8 571 429 Ft
30 1 800 000 Ft 8 200 000 Ft 10 000 000 Ft
25 1 800 000 Ft 10 200 000 Ft 12 000 000 Ft
20 1 800 000 Ft 13 200 000 Ft 15 000 000 Ft
19 1 800 000 Ft 13 989 474 Ft 15 789 474 Ft
18 1 800 000 Ft 14 866 667 Ft 16 666 667 Ft
17 1 800 000 Ft 15 847 059 Ft 17 647 059 Ft
16 1 800 000 Ft 16 950 000 Ft 18 750 000 Ft
15 1 800 000 Ft 18 200 000 Ft 20 000 000 Ft
14 1 800 000 Ft 19 628 571 Ft 21 428 571 Ft
13 1 800 000 Ft 21 276 923 Ft 23 076 923 Ft
12 1 800 000 Ft 23 200 000 Ft 25 000 000 Ft
11 1 800 000 Ft 25 472 727 Ft 27 272 727 Ft
10 1 800 000 Ft 28 200 000 Ft 30 000 000 Ft
9 1 800 000 Ft 31 533 333 Ft 33 333 333 Ft
8 1 800 000 Ft 35 700 000 Ft 37 500 000 Ft
7 1 800 000 Ft 41 057 143 Ft 42 857 143 Ft
6 1 800 000 Ft 48 200 000 Ft 50 000 000 Ft
5 1 800 000 Ft 58 200 000 Ft 60 000 000 Ft
4 1 800 000 Ft 73 200 000 Ft 75 000 000 Ft
3 1 800 000 Ft 98 200 000 Ft 100 000 000 Ft
2,5 1 800 000 Ft 118 200 000 Ft 120 000 000 Ft
2 1 800 000 Ft 148 200 000 Ft 150 000 000 Ft
1,5 1 800 000 Ft 198 200 000 Ft 200 000 000 Ft
1 1 800 000 Ft 298 200 000 Ft 300 000 000 Ft

Példa az utalvány foglaló felhasználására

A példában egy 20.000 Ft értékű vásárlási utalvány rendelése során felhasználható maximális foglaló értéket mutatjuk be.

A maximális értéknél magasabb foglaló érték nem használható fel, viszont alacsonyabb igen, bármilyen alacsonyabb összegben.

A foglaló összegén felül, az utalvány teljes értékéhez szükséges további összegeket Törzsvásárlónak az Inlernet-, Utalvány vagy Jutalékszámláiról szükséges kiegyenlítenie.

A példában tehát, ha egy 50%-os árengedményt nyújtó Termékpartnerhez kívánja Törzsvásárló megrendelni az utalványt, akkor az előzetesen, az utalvány foglalóra befizetett összegből maximum 6.000 Ft-ot használhat fel. A maradék 14.000 Ft-ot az egyéb, fent jelzett számlákról kell Törzsvásárlónak kiegyenlítenie.

Felhasználható foglaló értéktáblázat 20.000 Ft-os utalványérték esetén

A teljes utalvány értéke: 20.000 Ft
Termékpartner árengedménye (%) A felhasználható foglaló maximális összege Foglaló kiegészítése a teljes utalvány értékre
50 6 000 Ft 14 000 Ft
49 5 880 Ft 14 120 Ft
48 5 760 Ft 14 240 Ft
47 5 640 Ft 14 360 Ft
46 5 520 Ft 14 480 Ft
45 5 400 Ft 14 600 Ft
44 5 280 Ft 14 720 Ft
43 5 160 Ft 14 840 Ft
42 5 040 Ft 14 960 Ft
41 4 920 Ft 15 080 Ft
40 4 800 Ft 15 200 Ft
39 4 680 Ft 15 320 Ft
38 4 560 Ft 15 440 Ft
37 4 440 Ft 15 560 Ft
36 4 320 Ft 15 680 Ft
35 4 200 Ft 15 800 Ft
34 4 080 Ft 15 920 Ft
33 3 960 Ft 16 040 Ft
32 3 840 Ft 16 160 Ft
31 3 720 Ft 16 280 Ft
30 3 600 Ft 16 400 Ft
29 3 480 Ft 16 520 Ft
28 3 360 Ft 16 640 Ft
27 3 240 Ft 16 760 Ft
26 3 120 Ft 16 880 Ft
25 3 000 Ft 17 000 Ft
24 2 880 Ft 17 120 Ft
23 2 760 Ft 17 240 Ft
22 2 640 Ft 17 360 Ft
21 2 520 Ft 17 480 Ft
20 2 400 Ft 17 600 Ft
19 2 280 Ft 17 720 Ft
18 2 160 Ft 17 840 Ft
17 2 040 Ft 17 960 Ft
16 1 920 Ft 18 080 Ft
15 1 800 Ft 18 200 Ft
14 1 680 Ft 18 320 Ft
13 1 560 Ft 18 440 Ft
12 1 440 Ft 18 560 Ft
11 1 320 Ft 18 680 Ft
10 1 200 Ft 18 800 Ft
9,5 1 140 Ft 18 860 Ft
9 1 080 Ft 18 920 Ft
8,5 1 020 Ft 18 980 Ft
8 960 Ft 19 040 Ft
7,5 900 Ft 19 100 Ft
7 840 Ft 19 160 Ft
6,5 780 Ft 19 220 Ft
6 720 Ft 19 280 Ft
5,5 660 Ft 19 340 Ft
5 600 Ft 19 400 Ft
4,5 540 Ft 19 460 Ft
4 480 Ft 19 520 Ft
3,5 420 Ft 19 580 Ft
3 360 Ft 19 640 Ft
2,5 300 Ft 19 700 Ft
2 240 Ft 19 760 Ft
1,5 180 Ft 19 820 Ft
1 120 Ft 19 880 Ft

A 2. számú melléklet átdolgozásának, módosításának a lehetősége és feltételei:

Az Inlernet, amennyiben szükséges, bármikor átdolgozhatja, módosíthatja a fenti 2. számú mellékletet („Utalvány értéktáblázat”), összehangolva a mindenkori inflációs indexel, piaci helyzettel, a törzsvásárlói állomány jellemzőivel, valamint az adózási keretfeltételekkel.

Az átdolgozást nem lehet egyoldalúan Törzsvásárló hátrányára megtenni.

Kivételt képez ez alól a jogszabály változásából vagy hatósági határozatból eredő módosítási kényszer, valamint az Inlernet-Rendszer működését és nyereségességét nagymértékben előnytelenül befolyásoló, vagy lehetetlenné tevő tényező.

A módosított melléklet a www.inlernet.com honlapon történő közzétételének időpontjától lép hatályba, és ezen időponttól kerül alkalmazásra.

2013. március 01.